2014. december 24., szerda

Lerobbanások - ünnepi ez van

Ki megússza, ki nem. A mi környezetünkben többen nem. Többek között mi magunk sem (eddig kihúztuk márciusig :)).

Az egész éves hajtás - legyen akár egy vagy kettő évközi pihenő, nyaralás, "city break", vagy csak otthoni "dolce far' niente" - (ki)üthet. S mikor máskor, ha nem a nagy karácsonyi szünet előtt vagy alatt. Hiszen erre van kitalálva... A fáradt test, lélek és elme az igénybevétel megszűnésére gyakorlatilag azonnali (le)robbanással reagál.

Az idő eme ciklikusságát, amit az emberi megismerés, tapasztalás és hit alkotott, testünk minden ízében magáévá tette. A vég várása mindig felfokozott fizikai-érzelmi állapothoz kötődik. A versenyző is a cél előtt mozgósítja tartalékait a győzelem, jobb eredmény érdekében.

De mi a cél? Az év vége? Ha nem "betegszünk" bele, is eljön. Az új év? Az is eljön. Mi már nem kellünk ehhez. Mi máshoz kellünk. Ahhoz, hogy másként gondoljuk ezt az egészet. Mikor? Most. Hiszen ki szeretné lerobbanva, náthásan, taknyosan, lázasan, fájdalmak és betegség-szag közepette tölteni az ünnepeket? Az ünnepeket, amikor "menni kell". Hiszen (el)várnak minket szeretteink. Vagy mi várjuk őket otthonunkban (ez nekünk lehet szerencsésebb, de nekik stresszesebb). A rugalmasság relatív és nagyon szubjektív dolog. Az alkalmazkodás rövid távú megfelelője is lehet, ha másra nem is, hát erre az egy alkalomra.

Az ünnepek alakulása a legjobb családban is izgalommal teli. Elmondani, felvállalni, támogatni. Hogyan szeretnénk tölteni mi az ünnepeket? Az előző évhez képest megváltozott az életünk? Nincs társ mellettünk, más társ van mellettünk, itt lakunk, ott lakunk, valaki elment, valaki érkezett... Merni kell kérni, elmondani vágyainkat, szándékainkat. Egy "ellenfelünk" van: az idő. Mint az öreg bugyigumi, ha hirtelen rántod meg, tuti, hogy elszakad, használhatatlanná válik. Így reagálhat az ember is a váratlan helyzetekre, ha nem a megfelelő időben és módon kerül elé a megváltozott igény, helyzet. S ebből számtalan, egyébként elkerülhető konfliktus adódhat.

Nem csak magunknak, szeretteinknek is megspórolhatjuk a túlfeszülést, elszakadást. Lehet jogos a kérdés: "Mindig csak én figyeljek???" Igen. Ha Te vagy a helyzet magaslatán és látod át családod többi tagjának lelki és fizikai állapotát, akkor igen. Tedd meg első sorban Magadnak (s ha van, társadnak, gyermekeidnek) azt a szívességet, hogy az év végi, ünnepekkel és eseményekkel teli hajrát gondtalanabbá teszed. Nem tudsz időben elkészülni a dolgokkal? Na és??? Ha régimódi (tisztelendő!!!) szokásaikba berögzült szerettek ezt nehezményeznék, vállald fel, készítsd fel őket. Aki érzi a szeretet, képes megérteni a JELENLÉT megismételhetetlenségét, és nem fog tárgyiasult ajándékokat keresni. (De, fog, mert megszoktuk, azonban van, amikor már az ajándékozás, a tárgy átadása is elég, a kapás jelentőségét veszti :)).

Az év végi lerobbanásokat nem csak az egész éves hajtás okozhatja. Befeszülhet a szervezet az ünnepvárás okán is. A beteg test részvétet ébreszt. Hogyan lesz idén? Mindig van valahogy. Ha ettől az évtől máshogy kell legyen, az jövőre már hagyományként ünnepelhető. Csak mondani kell, kommunikálni kell, kérni és jelen lenni kell. Oltári szerencsés az, akinek kitalálják a gondolatait. Ilyenből van kevesebb. Akinek gondolatai - vélje azokat bármily "hangosnak" is - megválaszolatlanok maradnak, mondja ki. Ne utólag. Előre. Mondja el, mire vágyik. Úgysem jegyzik meg? Úgysem tartják számon? Akkor jól időzítve ismételni érdemes. Nevezhetjük szeretetnyelvnek is. Használhatunk szakzsargont, kifejezhetjük magunkat saját szavainkkal, a tényeken semmi nem fog változtatni. Ha felismered szereped, helyed, helyzeted, lehetőségeid és határaid az év végi (ünnepi) hajtásban, fogadd el és add át Magad neki. Ha főznek Rád, örülj neki, és terítsd meg szépen az ünnepi asztalt! Ha túl sok Neked a család ellátása, rendeld meg a halászlét meg a bejglit. Nem az asztal, nem az étel a fontos. TE, TI vagytok azok. Egymásért, egymásnak. A jelenlét, figyelem és elfogadás (elfogadottnak tudás) bizonyosságát a legízletesebben elkészített harcsapaprikás sem helyettesítheti. De Téged sem.

S ha ez idén mégsem így alakult, megteheted jövőre. Időben.


Trüffel, szaloncukor vagy aminek készítjük, de finom

Trüffelből eddig kb. 300 került legyártásra, szaloncukorból "csak" 120. Ennyi talán elég is lesz erre az évre :). Jövőre már csak vendégvárónak készítem majd el ezeket a finomságokat, úgymond "mutatóba" :).

Hogyan kezdődött? A kismama jógás levelezőlistánkról az egyik anyuka ültette a bogarat a fülembe (ezúton is köszönet érte), egy roppant egyszerű recepttel. De még nem vitt rá a lélek. Aztán folytatódott egy kuszkuszos-sütőtökös vacsorával, amiből kicsit túllőttem az adagot. Volt még benne alma is, meg finom téli fűszerek, mint fahéj, gyömbér, szegfűszeg. Nem fogyott, én meg nem voltam konyhamalac hangulatban. Ezért kikevertem egy kis mézet valamennyi földimogyoró krémmel és ahhoz kezdtem el adagolni a kuszkuszos vacsora-maradékot. Addig pakoltam, amíg szépen elfogyott és a végére egy formázható masszát kaptam. Golyócskákat gyúrtam belőle, kakaóporba forgattam és kész is volt. Finom és kelendőbb is lett.

Aztán egészen idáig jutottam. Íme hát, a receptek:

Datolyás-mogyorókrémes golyó

1/2 kg magozott aszalt datolya
2 evőkanál natúr mogyorókrém (mókus v. török mogyoró, ki, hogyan ismeri)
2 evőkanál mogyoró olaj (u.a.)
2 evőkanál kakaópor
darált dió v. mogyoró v. mandula

A datolyát, ha száraz, negyed órára érdemes beáztatni, aztán kinyomkodva aprítóba v. turmixba tenni. Ha van nagy turmix a háznál, akkor mehet mind bele, ha nincs, akkor apránként. Ha túl híg/olajos a masszád, akkor a daráltakkal v. kakaóporral lehet sűríteni. Ha száraz, akkor a datolya felöntő levével, vagy további olaj  hozzáadásával tudod puhítani. A végén formázható masszát kell kapjál. Ebből készíthetsz golyócskákat, amiket kakaóporban, valamelyik daráltban, vagy ezek keverékében megforgatsz. Ha szaloncukrot szeretnél, formázd hosszúkásra, olvassz csokit és mártsd bele :).

Várható mennyiség: kb. 50 db

Szilvás-mákos trüffel

1/2 aszalt szilva
2 evőkanál meggymag olaj
2 evőkanál mák
2 evőkanál porcukor (nálunk darált nyírfacukor)

Ahogyan az előzőnél, elkészítjük a masszát és mehet a gyurmázás, csak itt értelemszerűen a mák a sűrítő :). A fél kiló alapanyag itt is ezt a kb. 50db-ot adja ki. Úgy tűnik, ez ennyit tud :).

Barackos-mézes

1/2 kg aszalt sárgabarack
4 marék dió
2 evőkanál gesztenyeméz
2 evőkanál mandula v. dióolaj
1 marék szeletelt v. darált mandula

Itt is mehet minden egybe, ha bírja a háztartási robotgép, ha nem, akkor egyesével. Mézzel tovább hígítani, dióval sűríteni lehet.

Áfonyás-fehér csokis varázs

1/2 kg aszalt vörös áfonya
10 dkg fehér csoki pasztilla (lehet kevesebb is, több is)
2 evőkanál meggymag olaj

Az egyik legfinomabb kreáció lett. Az elkészítés ugyanaz: mindent darálni, aztán gyúrni, söndörgetni.

Részemről a következő pár dolog miatt örülök ennek a nasinak:

1. jól el lehet benne rejteni a hidegen sajtolt növényi olajokat, amik kivétel nélkül kiváló A, E, D, K-vitamin és esszenciális zsírsav források (mindegyik más mennyiségben tartalmazza), melyekre szervezetünknek igen nagy szüksége van
2. pillanatok alatt készen van, tehát relatíve jó a pepecselés-elfogyasztás arány :)
3. tényleg olcsó és egészséges
4. ha nem enné a gyerek golyónak, csokiba mártva tuti befutó - és a sok hasznos összetevő mellett ennyi csoki belefér :)

További, kipróbálásra érdemes receptek:

http://blog.dejavuvilag.hu/cukormentes-egyszeru-es-egeszseges-desszert-praline-paleo-nyersvegan/#more-2107
http://iz-illat-varazslat.blog.hu/2014/09/05/csokibomba_bombazoknak

Édes ünnepeket Nektek!

Szeretettel: Füvecske

2014. október 24., péntek

(Csillag)gyerekeink és kapcsolóik

Időről-időre összetalálkozom egy kétgyerekes anyával, akivel mindig igen előremutató beszélgetéseket folytatunk. A mostani bejegyzést is legutóbbi eszmecserénk "ihlette".

Kisgyerekkorban:
Izgága. Nem figyel. Nem fogad szót. "Rossz" gyerek. Nem bírom lefektetni este. Nem rajzol. Nem labdázik...
Kisiskolás korban:
Izgága. Nem figyel. Nem bír megülni a padban. Diszlexiás. Diszgráfiás. Disz-disz-disz...
Kamaszkorban frusztrációra vált mindent, amit kisgyermek- és kisiskolás korban elszenvedett. Egy harmóniát nélkülöző, állandóan kompenzáló fiatal felnőtt válik belőle.

Hol kezdjük el, mi szülők, a gyerekeink kapcsolóit beállítani, finomhangolni, és legfőképp: HOGYAN? A szó hagyományos értelmében vett büntetések ideje véleményem (és reményeim) szerint lejárt. A mai gyerekekre ez már nem, és/vagy nem a megfelelő irányba hat. A jutalmazás már egy fokkal jobb, de abban meg benne rejlik, ha nem úgy csinálja, ahogy az jutalmazandó, az rossz. Hol kezdődik mégis, ez az egész?

Talán nem mondok újat: a magzati kornál, majd a születésnél, továbbá életünk első évében. Zavarok a viselkedésben, a figyelemben, a mozgásban, a beszédben mind-mind származhatnak az élet legelején "elszenvedett" traumákból. Mik lehetnek ezek a mechanikai, és a legfontosabb - nevelési elveinktől, elképzeléseinktől független - okok, melyek "zavart" okozhatnak a gyermekeink magatartásában, mozgásfejlődésében, haladásában? A teljesség igénye nélkül adok egy-két ötletet, ami, ha Nálatok fennáll, akkor érdemes felkeresni a megfelelő szakembert.


Lehetséges okok:
1. enyhébb oxigénhiány
- az anya nem megfelelő életmódja (rendszeres alkoholfogyasztás, dohányzás, droghasználat)
- az anya súlyos vérszegénysége (idáig Magyarországon nem engedik eljutni a várandóst, a hazai protokoll a WHO-szerinti enyhe vérszegénységet is azonnal korrigálja)
- szűk hely az anyaméhben
- nyak köré tekeredett köldökzsinór
- nehéz, hosszadalmas szülés
- komplikációk a szülés során
2. születéskor elcsúszott csontok
Ahogyan az anya, úgy a magzat csontjai is elmozdulhatnak szülés-születés közben. Erre legismertebb példa az újszülött koponyacsontjai, de érintett lehet a válla, medencéje, bármelyik csontja, tekintettel a születés körülményeire. Ezeket a csontokat régen a bábák helyretették, áttapogatták a kisbabát és ahol szükség volt, korrigáltak, manapság erre aligha marad idő intézményi körülmények között.
Amit okozhatnak:
- mozgásfejlődésben mutatkozó le- és/vagy elmaradás
- idegrendszeri érzékenység
- magatartásproblémák
- hiperaktivitás
- beszédfejlődési rendellenességek
- tanulási zavarok: diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia.
Lehetséges korrekciók az életkor függvényében (szakember közreműködésével!!!):
- korai mozgásfejlesztési módszerek
- masszázsterápiák
- csontkovács
- Dennison-torna (Brain Gym)
- kranioszakrális terápia
- minden olyan tevékenység és terápia, aminek művelése közben a két agyfélteke harmóniában van (festés, rajzolás - színterápiák, zenélés).

A problémák jelentős része azonban kisgyermekkorban rejtve maradhat, hiszen itt még nincs, vagy nagyon ritka, hogy más is legyen a gyermekkel a szülőn kívül. Megfelelő információ híján pedig könnyen elcsúszhat, kimaradhat egy-egy mozgásfázis a babánál, ami a későbbiekben nehézségeket okozhat. Az első olyan intézmény, ahol az esetleges rendellenességek kibukhatnak, az iskola. Jobb esetben már az óvodából kaphatnak a szülők támogató tanácsokat, s amennyiben megfogadják azokat, megelőzhetővé válnak az iskoláskori kudarcok.

Mert a gyerekek nem rosszak... Figyeljünk hát rájuk, üzeneteikre,

hogy általuk mi is jobbak lehessünk!

A fent felsorolt lehetséges terápiák/korrekciók legtöbbjét egészséges gyermeken is végezhetjük. Környezeti mérgekkel terhes és állandó másodlagos zajforrásoktól (is) "hangos" világunkban mindenkinek jól esik, ha elméje megpihenhet a mozgás vagy a művészetek által.

A diagnózis felállításában és a helyes terápia kidolgozásában kérjétek szakember segítségét!

Szeretettel: Füvecske





2014. szeptember 11., csütörtök

Könnyek

Valahogy megtalált a gondolat. Könnyeink fontosak. Soha nem olvastam utána. A sírás különös jelentőséggel bír. Amikor úgy éreztem, sírnom kell, sírtam. Volt, hogy az állásomba került. Nem érdekelt. Sírtam és sírok mindmáig, örömömben, bánatomban, halkan vagy hangosan, énekelve vagy magyarázatért kiáltva, együttérzően, vagy együttérzésre vágyva. Az örömkönnyek sajnos, ritkábbak, de a bánat vagy a feszültség könnyeit is legalább annyira tisztelni és becsülni kell.

Most, hogy ezen gondolkodom már vagy 20 perce, azért beírtam a keresőbe. Egy szakápolói jegyzetben bukkantam erre rá:

"Erős érzelmi hatásra intenzív hormontermelés indul meg szervezetünkben, és a túlzott mennyiség egy részétől valószínűleg a sírás segítségével szabadulunk meg. Azok az emberek, akik érzelmi feszültség hatására könnyen sírnak, általában egészségesebbek, mint akik magukba fojtják a stresszt. A sírás tehát egyben védelmi feladatot is ellát: óv bennünket a stresszel járó betegségek kialakulásától."

A sírásnak születésünktől kezdve komoly jelentősége van. A kezdetekben a kommunikáció legfőbb eszköze, és később sem változik ez nagyon meg. A hozzáállásunknak azonban változnia kell, ahogyan nő a gyermekünk. Az első időkben nem hagyjuk sírni, később pedig megértő ölelésbe zárva, vagy tisztes távolból nézve (ahogyan gyermekünk igényli), hagyjuk. Hagyjuk, hogy kisírja magát, azt az érzelmi stresszt, amit a sikertelenség, tehetetlenség, kudarcélmény, vagy a VALAMI :) okozott neki. És vele örülünk, ha örömkönnyei potyognak.

A gyermekkorban el nem sírt/el nem sírhatott könnyek elraktározódnak. Az éjszakai ágybavizelés (5-6 éves kortól) oka már lehet elfojtás, stressz - a gyermek nem sírhat könnyekkel, hát alul sír. A lélek vize felgyülemlik a szervezetben és manifesztálódik. Tüneteket, betegségeket produkál, amik vizet szeretnek, vizből állnak, vizet gyűjtenek. Ciszta a petefészekben - folyadékkal telt hólyag. Emésztőszervi gombafertőzés - nedves, fülledt lelki környezet. Húgyúti problémák.

Ha valaki nem "vízgyűjtő" alkat, fel nem dolgozott, mélyen elfojtott, bezárt stressze ma már klasszikusnak, netán természetesnek számító népbetegséggé alakul: valamilyen kezelhetetlen, makacs allergiává, legyen az étel vagy pollen. Gyomrunk nem veszi be ezt az egészet, szeretne a lenyelt könnyektől megszabadulni, a belek begyulladnak, már lassan nincs is hely másnak a szervezetben, csak a betegségnek. A meneküléssé fajuló elfojtás, halogatás - most nincs időm sírni, nem sírhatok mások előtt, a férfiak nem sírnak/sírhatnak - tovább gyűrűzteti, tovább tekeri a szervezet betegség-kígyóját. De menekülni sem kell ahhoz, hogy a nem-sírásból egy idő után a hormonrendszer zavara váljék. Az intenzív hormontermelés okozta túlkínálat felhalmozódik és raktározódik.

Biztos a környezeti mérgek is okai a népbetegségek egy részének, ahogyan a másik részének bizonyára mi magunk vagyunk azok. Mert nem sírunk. Nem merünk sírni. Gyakran még egyedül sem. Mintha luxus lenne a sírás. Nyitok egy helyet a Pannónián, egy jó napos üzlethelyiséget keresek, ahová bárki betérhet sírni. Egy sminkest is keresek hozzá, de nagyon jót, aki esetleg munkába menet ugrana be, eltüntethesse könnyei nyomát, feleslegesen. Mert a kiengedett könnyek nyomán új élet fakad. S mikor a sokadik el nem sírt könnycsepp is utat talál arcunkon, egyszer csak már nem a bánat könnye lesz, hanem az örömé.

Mi már vagyunk, amik vagyunk, azokkal a tünetekkel/betegségekkel, amikkel. Mindenkinek van sajátja, saját el-nem-sírt-könny-baja. Majd kisírjuk, remélem, kisírjuk. A gyerekeinket pedig hagyjuk sírni. Ahogyan ők azt igénylik. Megértő ölelésünkben, vagy tisztes-biztonságos távolból nézve.

Nem olvastam utána semminek, ez eszembe jutott. Az sem baj, ha nem így van. Azért valamennyire valószínűleg így van, csak bonyolultabb. Pedig igen egyszerű lenne. Csak sírni kéne végre egy jót, vagy terápiaszerűen sok jót, ekképp is megtámogatva szervezetünk öngyógyító folyamatait.

2014. augusztus 13., szerda

Játékos immunerősítés kor-határtalanul



A habfürdő is nagyon mókás, de egy héten pár alkalommal (akár egyszer is) lecserélhető egy illatos, gőzölgő gyógynövényes fürdőre.

Íme a receptek újszülött kortól 1 éves korig:
- 2 rész kamillavirág
- 1 rész levendulavirág
- 1 rész rózsaszirom.



1 éves kor felett:
- 2 rész kamillavirág
- 1 rész kakukkfű
- 1 rész borsikafű.



Körülbelül 5 percig főzzük, leszűrjük és hozzáadjuk a fürdővízhez. Aranysárga, illatos, tisztítja a légutakat, baktériumölő, gyulladáscsökkentő, kiváló nyugtató hatású és a bőrnek is jót tesz.



A hidegebb hónapokban a gyógynövényeket másodjára is lefőzöm, és egy kiadós szellőztetés után a sűrű, leszűrt teát gyermekem ágya alá/mellé teszem. Ajtókat, ablakot bezárom, és amíg tart az esti rutin, a pici szoba telegőzölődik finom gyógyító illattal. Egész sokáig kitart.

Jó és igen barátságos árfekvésű alternatíva a heti három alkalommal tartott gyógynövényes fürdőszeánsz, egész estés párologtatással egybekötve.

Illatozó estéket kívánok! 

2014. június 25., szerda

Várandósság és Candida


A terhesség alatti enyhe vérszegénység (Magyarországon általában 10,5 g/dl hemoglobin érték felett) normális állapot, hiszen nem csak Magadat, de kisbabádat is a Te szervezeted látja el táplálékkal, vitaminokkal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel.

A terhesség alatt megnő a szervezet ösztrogén szintje, aminek következtében megnő a glikogén szintje is a hüvelyben. Ez pedig kedvez a Candida albicans nevű gomba elszaporodásának. A Candida albicans kis mennyiségben természetes körülmények között is jelen van az emberi szervezetben. Elszaporodása különböző tünetegyüttesekhez, betegségekhez vezethet.

Bár a Candida albicans nem veszélyes a magzatra, a várandósság alatt (is) számtalan kellemetlenséget okozhat Számodra. A hüvelyben elszaporodott gomba okozhat bőrpírt, viszketést, a szeméremajkak duzzanatát, fájó, égő érzést vizeletürítés, vagy akár intim együttlét esetén is.

A fizikai kellemetlenségek mellett van a Candidának még egy, a terhességre már veszélyesebb vonatkozása is: súlyosbíthatja a várandósság alatt természetesen is fennálló vérszegény/vashiányos állapotot. A női szervezet úgy lett megalkotva, hogy a benne fejlődő élettel/életekkel meg tudja osztani szervezete tápanyagraktárait. Egy betolakodó gomba azonban már nem fér bele ebbe. Súlyos vérszegénység esetén pedig a vér kevesebb oxigént képes szállítani a létfontosságú szervekhez, így a méhlepényhez is, tehát a magzat is kevesebb oxigénhez jut.

Mit javaslok?

Érdemes a várandósság 20-25. hetétől kerülni, vagy nagyon visszafogottan fogyasztani a Candida gomba burjánzását okozó élelmiszereket, mint:
- finomított és/vagy természetes cukrok (természetes cukrok mértékkel mehetnek)
- finomított lisztekből készült élelmiszerek (péksütemény, fehér kenyér, tészták)
- élesztővel készült élelmiszerek
- feldolgozott élelmiszerek (ketchup, mustár, majonéz, egyéb szószok)
- dobozos üdítők, gyümölcslevek
- ecetek (kivéve az almaecet)
- olajos magvak pörkölve, sózva
- alkohol
- penészes sajtok (ezek egyébként sem ajánlottak a terhesség alatt).

Emellett babádnak a várandósság végéig folyamatosan nőni fog a tápanyag-igénye, ezért Neked folyamatosan gondoskodnod kell a létfontosságú ásványi anyagok, nyomelemek és vitaminok körültekintő beviteléről.

Blogomon folyamatosan bővülnek az ilyen témájú írások, kövesd őket figyelemmel!

2014. június 24., kedd

Az étel színe-java

Golyópályásat játszottunk a fiammal, négy golyóval: zöld, piros, kék és sárga színűvel. Nahát, eszembe jutottak róluk a növényi színanyagok. Milyen jelentőséggel bírnak ételeink színei? Miért van az a köztudatban, hogy a piros bogyós gyümölcsök így, a sárga színű ételek úgy, a zöldek pedig amúgy?

Röviden a növények színanyagairól, forrásaikról és azok élettani hatásáról itt, a Füvecskén!

Növényi színanyagok általános hatásai

Az alant felsorolásra kerülő növényi színanyagok legfőbb közös tulajdonsága kiváló antioxidáns, szabad gyök semlegesítő hatásuk.

A szabad gyökök nagy reakcióképességű molekulák, melyek sejtbiológiai feszültséget, oxidatív stresszállapotot idéznek elő - roncsolják az egészséges sejteket. Egyszerűbben fogalmazva, azért hívják őket így, mert mindig van egy szabad kezük (elektron), amivel lopni tudnak (elektront) más molekuláktól, leginkább élettartamot. A legtöbb esetben a káros szabadgyök-reakciók nem konkrét betegséget okoznak, hanem kiegészítik, felerősítik a kóros elváltozást okozó tényezőket.

A szabad gyökök elleni küzdelem élvonalában az antioxidánsok állnak. Ha a szabad gyökök oxidálnak, az antioxidánsok ezt a folyamatot meggátolni hivatottak. Az előző példánál maradva, rácsapnak a szabad gyökök kezére, hogy ne lopjanak. Sokkal inkább a levágás lenne a helyes kifejezés :). Ezáltal lassítják a szervezet káros oxidatív folyamatait, más szóval: elrozsdásodását. Az antioxidáns hatás három szinten érvényesülhet:
- az oxidációs lánc megszakítása (fenol típusú és flavonoid molekulák)
- folyamat beindulását késleltető hatás, azáltal, hogy magukban oxidálódnak el, vagy a végterméket alakítják át kevésbé káros vegyületté
- a zsírmolekulák szabadgyök-állapotba való kerülésének gátlása (rutin és kvercetin).

Zöld szín - klorofill

Ami valójában nem zöld, csak annak látjuk, mivel a vörös és az ibolya tartományból nyel el fényt. Főleg a növények leveleiben fordul elő. A klorofill gyakorlatilag a növények "vére". A molekuláris szerkezeti különbség az emberi vér hemoglobinja és a klorofill között, hogy míg az emberi vérben a központi atom a vas, addig a növényében a magnézium. Ez az anyag alakítja át a Nap fényenergiáját a növény számára hasznosítható kémiai energiává. Élettani jelentősége:
- antioxidáns hatás
- beindítja a szervezet öngyógyító folyamatait
- gyulladáscsökkentő, - sebgyógyító
- vértisztító, máj-, emésztőszervi és bélrendszeri méregtelenítő
- sav-bázis egyensúly fenntartó hatású
- segít a napi szinten belélegzett mérgek semlegesítésében
- segít a vérsejteknek az oxigén sejtekbe, szövetekbe juttatását
- segíti a vörösvérsejtek képződését
- segíti az kalcium-kövek lebontását
- rákellenes hatású (csökkenti a rákkeltő anyagok DNS-hez kötődését a létfontosságú szervekben).
Nagy mennyiségben megtalálható a zöld növényekben (brokkoli, spenót, sóska, mángold, avokádó, aromás fűszernövények), de legfőbb forrásai a petrezselyem, a búzafű és a lucerna.

Piros szín - likopin

Legnagyobb mennyiségben a paradicsomban található (latin neve: Solanum lycopersicum v. Lycopersicon esculentum, mindegy, mert ott mosolyog ránk felismerhetően a likopin szó töve), de más piros gyümölcsök színét is ez adja. Nagy mennyiségű likopint tartalmaz még a csipkebogyó, görögdinnye, pirospaprika, vérnarancs, grapefruit. A likopin tulajdonképpen egy piros színű karotinoid, de antioxidáns hatása a béta-karotinénak a duplája.
Élettani jelentősége:
- antioxidáns hatás
- egészségmegőrző/betegségmegelőző hatás
- védelem krónikus megbetegedések esetén (kutatások igazolták a prosztatarák, szívbetegségek, időskori vakság elkerülése, késleltetése)
- rossz (LDL) koleszterinszint-csökkentő
- bőr öregedésének gátlása, bőrvédelem napozáskor.
Mivel a likopin zsírban jobban oldódik, mint vízben, ezért felszívódása sokkal hatékonyabb zsíros/olajos közegben. A likopin daganatmegelőző hatásában szinergista az E-vitaminnal, ezért egy E-vitaminban gazdag hidegen sajtolt növényi olajjal leöntött paradicsomsaláta tovább erősíti a két anyag emberi szervezetre kifejtett pozitív hatását.

Narancssárga szín - karotinok

Ahol klorofill van, ott karotinok is vannak. Ahogyan fönt is olvasható, a klorofill a vörös és az ibolya tartományból nyel el fényt, és a zöldet visszaveri. Akkor mi nyeli el a zöld fényt? Hát a karotinoidok. Magas karotintartalmú élelmiszerek a sárgarépa, édesburgonya, sárgadinnye, sütőtök, homoktövis, koriander, mangó, kakukkfű, spenót, kajszibarack, paprika, paradicsom. Legfontosabb jellemzője, hogy az emberi szervezetben A-vitaminná alakul át, az A-vitamin provitaminjának is hívják. Okkal a legismertebb karotinoid a béta-karotin, mivel biológiailag ez a legaktívabb. Béta-karotin ugyancsak a fent említett táplálékokban található nagy mennyiségben. Élettani jelentősége:
- antioxidáns hatás
- aktiválja a sejtanyagcserét
- haj- és körömnövesztő hatás
- erősíti a nyálkahártyákat
- erősíti az immunrendszert
- lassítja az öregedési folyamatokat
- szív- és érrendszeri védő hatás
- segíti napozáskor a barnulást.
Ahogyan a likopin, a karotinoidok is jobban felszívódnak telítetlen zsírsavak környezetében. Emellett, a béta-karotin esszenciális vegyület, szervezetünk nem képes előállítani, ezért táplálékkal való felvétele nélkülözhetetlen.

Citromsárga szín - xantofillok

A xantofillok a karotinoidok oxidált formái. A xantofillok csoportjába tartozik a lutein, a zeaxantin és a kriptoxantin. Fontos lutein- és zeaxantin források a sötétzöld színű zöldségek, növények, mint a petrezselyem, de a sütőtök, a kukorica, a cukkini, a zöldborsó, kelkáposzta és a piros húsú paprika is gazdagon tartalmazza. Kriptoxantint a mangóban, narancsban és az őszibarackban találhatunk bőségesen. Élettani jelentőségük:
1. lutein, zeaxantin - esszenciális, szervezetünk nem tudja előállítani, táplálékkal kell bevinni
- a szem működéséhez nélkülözhetetlen az emberi szervezetben
- a szem természetes védelmét biztosítja
- csökkenti a korral összefüggő látásromlást
- véd az érelmeszesedés ellen
- megakadályozza az LDL-koleszterin oxidációját
- csökkenti a bőrrák és a napégés kockázatát
- antioxidáns hatás.
2. kriptoxantin (béta-kriptoxantin)
- antioxidáns hatás
- cinkkel kombinálva reumás panaszok csökkentése
- daganatmegelőző hatás.

Virágkék - antociánok

Főképp a virágokban és termésekben előforduló vegyületek. Az antociánok adják ezek színét, a lilát, pirosat, zöldet, sárgát, a közeg pH értékétől függően. Nagy mennyiségben tartalmaznak antociánokat a málna, cseresznye, meggy, piros és fekete ribizli, fekete bodza, kék szőlő, szilva, áfonya. Élettani jelentősége:
- antioxidáns hatás
- serkentik a kollagén-szintézist (kollagén: az összetartó rostanyag)
- bőrvédő, kötőszöveti védő hatás
- antibakteriális
- keringésserkentő
- immunerősítő
- serkenti a kapilláris erek vérellátását
- antidiabetikus hatás.

Külső forrás: drtihanyi.hu, kertpont.hu, shop.builder.hu

2014. június 10., kedd

Miért fontos odafigyelni a táplálkozásunkra? (Már megint :) )


Azon egyszerű oknál fogva, hogy amit a természet egy emberi táplálékba beletett, azt onnan semmi ki nem veszi (kivéve egyes ételkészítési eljárásokat, de erről majd egy másik bejegyzésben). S azon táplálék tápanyagainak felszívódása, beépülése pedig az emberi szervezet számára optimális lesz. Az összesé.

Azok a növények, melyek tartalmaznak egy bizonyos nyomelemet, aminosavat vagy vitamint, valamint egyet, ami annak felszívódását gátolná, nem fogják ugyanabban a táplálékban kioltani egymást, viszont egy másik élelmiszerben található tápanyagok felszívódását attól még ronthatják. Azt hiszem, az ember ezért mindenevő, hogy változatosan és szervezetének legmegfelelőbb módon juttassa be az élethez és egészséghez szükséges tápanyagokat. Vannak persze olyan ételeink is, melyek fogyasztása - bármilyen egészséges is - mértékletességet igényel.

Odafigyelést igénylő, egyébként egészséges és fogyasztandó táplálékok (a teljesség igénye nélkül, és tekintettel arra, milyen fajsúllyal vannak vagy lehetnek jelen táplálkozásunkban):

Táplálék
Benne található tápanyagok
A túlfogyasztás kockázata
Fogyasztási javaslat
zöld levelesek (spenót, sóska, mángold), cékla, rebarbara
C-vitamin, kálium, folsav
az oxálsav-tartalom gátolhatja a kalcium és a vas felszívódását és megterheli a vesét
magában, főzve hetente legfeljebb egyszer, vagy nyersen, salátában más zöldségekkel, így erősíteni fogják egymás hatását
rizs (hántolatlan, barna)
magas rosttartalom, szelén, mangán, magnézium, vas, B1, B3, B6, E, K-vitaminok, esszenciális aminosavak
a rizs képes megkötni a vízben (csapadék, öntözővíz, csapvíz) található arzént, ezért túlfogyasztása a szervezet arzén-túlterheltségét okozhatja, ami már kis mennyiségben igen káros az emberi szervezetre
heti egy-két alkalom, vagy valamilyen állati eredetű fehérjével kombinálva (ez segíti az arzén lebomlását)
halak (tengeri)
foszfor, szelén, omega-3 zsírsav, B12-vitamin
a tengeri halak tartalmazhatnak higanyt és arzént is
heti egy-két alkalommal érdemes tengeri halakat fogyasztani (a magyar átlag ennek jóval alatta van), és édesvízi halainkat se feledjük, kiváló ásványi anyag és vitaminforrások pl. a fogas, a ponty és a harcsa
gombák (termesztett, pl. laska, shii-take, ganoderma, stb.)
vas, magnézium, réz, cink, mangán, kobalt, foszfor, króm, komplett fehérjeforrás
a gomba nehéz étel, megülheti a gyomrot és nagy mennyiségű fogyasztása székrekedéshez vezethet
mivel a gombáknak kiváló élettani hatásai vannak ezért fogyasztásuk beiktatása táplálkozásunkba ugyancsak heti szinten ajánlott
gombák (erdei)
rostanyagokban gazdag, energiaszegény és nagy telítő értékű
nátrium-klorid (általában 97-99%-ban)
szív- és érrendszeri betegségek
lehetőleg kerüljük a vákuumozott sót, és fogyasszuk a szervezet számára hasznosabb tengeri vagy barlangi sókat, de azokat is mértékkel
hidegen sajtolt növényi olajok
a különböző mennyiségben találhatóak bennük esszenciális zsírsavak, vitaminok, ásványi anyagok
a többszörösen telítetlen zsírsavak az A-vitamin ellen hatnak, hacsak nincsenek antioxidánsok is jelen
mivel a hidegen sajtolt növényi olajak egymással jól keverhetők, kiegészíthetők, érdemes már eleve keveréket venni, vagy körültekintően fogyasztani őket
méz
B2, B3, B5, B6, C-vitamin, folsav, kalcium, magnézium, foszfor, vas, kálium, nátrium, cink
bár a méz is tartalmaz valamennyi C-vitamint, mint izolált szénhidrát-forrás, összességében versenyez a más forrásból bejuttatott C-vitaminokkal, tehát gátolja azok felszívódását
a napi egy-két kanál méz (egy-két szelet mézes kenyér, vagy a limonádéhoz adva) elfogyasztása nem okoz gondot, valamint az, ha nem egy időben fogyasztjuk a magasabb C-vitamin tartalmú táplálékkal
gabonák (teljes kiőrlésű, finomítatlan rozs, búza, zab, árpa)
kálium, foszfor, kalcium, nátrium, karotin, E-vitamin, B-vitaminok, magnézium, vas, réz, cink (kis mennyiségben)
a gabonákban található fitinsav a kalciummal, vassal és a rézzel oldhatatlan komplexet képeznek, ezért gátolják fölszívódásukat
a gabonafélék fogyasztása egyébként is mértékletességet igényel, hiszen számos helyről bevihetjük (kenyér, tészták, köretek, müzlik, stb.), igyekezzünk napi bevitelüket a délelőtti órákra időzíteni

Főbb források:
Earl Mindell: Vitamin Biblia
Pharmindex Online

Az úgynevezett szuper-élelmiszerek

Vannak azonban olyan táplálékaink is, amik valóban, önmagukban is optimális mennyiségben, valamint felszívhatóságban tartalmazzák az adott tápanyagokat. A nevük alapvetően egy marketingfogás, jól cseng és mindenki rohan a boltokba beszerezni őket. Az orvosok és dietetikusok nem igazán "szeretik" használni ezt a kifejezést, bár a szuper-élelmiszerek hivatalos definíciója nem is nagyon túlozza el a valóságot ("olyan élelmiszerek, melyeknek kimagasló betegségmegelőző, egészségmegőrző tulajdonsága van, a bennük található kimagasló antioxidáns, vitamin és/vagy egyéb tápanyagok miatt"). A szuper-élelmiszerek nem keverendők össze a funkcionális élelmiszerekkel, melyek a "kiegyensúlyozott" tápanyagtartalmú élelmiszereket foglalják magukba. A funkcionális élelmiszerek feldolgozott formában találhatók, és lehetnek köztük nem egészséges, de értékes hozzáadott tápanyagokat tartalmazó készítmények is (pl. margarinok esszenciális zsírsavakkal dúsítva).

Léteznek szuper-élelmiszerek, melyek egészségre gyakorolt hatásait évtizedek óta kutatják és igazolják. Valamint vannak olyanok, amikről "csupán" a hagyomány szól, és kutatásokkal nem, de összetevőik ismeretében már bizonyítottnak tekinthető pozitív élettani hatásuk. Ahogyan azonban a táblázat is mutatja, hiába egészséges egy élelmiszer, szélsőséges fogyasztását kerülni kell. Minél többet tudunk táplálékainkról, annál jobban és könnyebben keverhetjük őket és kerülhetnek asztalunkra valóban teljes értékű ételek.

A legismertebb szuper-élelmiszerek:
- goji bogyó, chia mag
- tengeri algák
- zöld tea, lapacho tea
- kelbimbó, brokkoli, kelkáposzta
- olajos magvak
- teljes kiőrlésű gabonák
- hüvelyesek (ide értve a kakaóbabot is)
- édesburgonya, cékla
- bizonyos erdei és termesztett gombák
- vörös bogyós gyümölcsök
- spárga
- tengeri halak, stb.


Körültekintő és mértéktartó táplálkozást!

Szeretettel: Füvecske

2014. június 6., péntek

Tűzzel-vassal

Vaspótlás természetesen a terhesség és szoptatás alatt

A saját tapasztalatnál kevés maradandóbb van. Áprilisban kicsit elhanyagoltam a vaspótlást, aminek megfelelően szépen le is esett a hemoglobinom egy bizonyos érték alá, ami egyes nyugati országokban még korántsem kritikus, de itthon jobban szeretik az orvosok a biztonságos alsó érték felett tudni ezt a szintet.

A számok

A terhesség elején 11,7-ről indult a hemoglobinom. A hazai protokoll alapján ez 12,0-14,0 g/dl között elfogadható, általánosan. Másutt van, ahol a terhes nő külön kategóriát képez, hiszen ő mindent megoszt kisbabájával, tehát egy egészen más állapotban van, amiért az ő hemoglobin alsó határértéke 11,0 g/dl. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a várandósság vagy szoptatás miatt ki kell ürüljenek bizonyos ásványi anyag és nyomelem-raktárak, de azt sem, hogy egy terhes nő vasának alulról kellene ütnie a 170 g/dl-t. Mindenesetre, vaspótlásra szorultam, hanyagságom miatt majdnem vénásra is.

A vénás vaspótlás - vérkép-make up

A vénás vaspótlás - bár több ismerős beszámolója alapján - olyan, mintha az illető újjászületne, mégsem tartós megoldás. Mivel a vas a gyomorból és a vékonybél felső szakaszából szívódik fel, ezért a véráramba kerülő vasmennyiség nem jut el a szervezet vasraktáraihoz. Felturbózza a hemoglobin értéket, ami által újra megfelelő mennyiségű oxigén juthat el az egyes szervekhez (gondolom egyértelmű, hogy enélkül nincs élet), de nagyjából annyi idő után ki is ürül, ameddig maga a vénás vaspótló kúra tartott.

A támogató kör

A vitaminok, ásványi- és nyomelemek egymást támogatva vagy gátolva szívódhatnak föl az emberi szervezetben. Ami a vas optimális felszívódásához nélkülözhetetlen:
- mangán
- kobalt
- réz
- C-vitamin.
Ezek közül a réz az, amiből legritkábban van szükség külső pótlásra. Változatos táplálkozással általában mangánból is elegendő jut az emberi szervezetbe, főleg, hogy az egészséges állapot megtartásához csak igen kevésre van belőle szükségünk. A mangán fontos redoxi-szer, antioxidáns funkciót tölt be, aktívan részt vesz a szabad-gyökök elleni küzdelemben. A kobalt mikroelem, melyből szintén nagyon kevésre van szüksége az emberi szervezetnek, viszont nélkülözhetetlen a B12-vitamin szintéziséhez. Így közvetve ugyan, de részt vesz a vérképzésben. Hiánya B12-vitamin hiányhoz vezet, ami vérszegénységet okoz. A C-vitamin esszenciális az emberi szervezet számára: hosszú távon nem tudunk egészségesen létezni nélküle, és szervezetünk nem képes önmaga előállítani, tehát mindenképpen megfelelő külső forrásból kell biztosítsuk felvételét. A C-vitamin - számos előnyös tulajdonsága mellett - nélkülözhetetlen még a vas megfelelő felszívódásához. Hiánya - számos más kellemetlen tünet mellett - a szervezet vashiányos állapotához vezet.

Vannak természetesen, a vas felszívódását gátló élelmiszerek, nyomelemek is, amiknek nagy mennyiségű és felesleges bevitelére oda kell figyelni. Ilyenek például a polifenol-jellegű vegyületek (tea, bor) és a kalcium oxalát-sói (sóska, spenót, mángold). Bele lehetne menni mélyebben, a támogató és gátló körökbe, de inkább nézzük, mik azok, amik természetes formában képesek az emberi szervezet vas-igényét kielégíteni és szinten tartani!

Természetes, a vas szempontjából komplex vaspótlók és ajánlott beviteli mennyiségük

Ami nagyon egyértelmű (pl. cékla), arra itt most nem térnék ki. Sokkal inkább a kúraszerűen alkalmazható vaspótlásra tenném a figyelmet, és nem csak élelmiszereket, hanem jól bevált étrendkiegészítőket is figyelmetekbe ajánlok.

- amaránt (puffasztott formában, levesbetétként, vagy reggelente magában 3 evőkanálnyi)
- hidegen sajtolt mákolaj, mogyoró olaj, mandula olaj, dió olaj, lenmag olaj, szezámmag olaj (ezekből keveréket, vagy magában bármelyiket  egy teáskanállal fogyasztva nem csak vasat, de jelentős A, D-, E- és B-vitamin mennyiséget, esszenciális zsírsavat és egyéb nyomelemeket is beviszünk a szervezetbe)
- kókuszvirág cukor (édesítsd ezzel gyógynövény teádat, joghurtodat, müzlidet - tehát napi/heti szinten vidd be).

- Humicin+vas (ez egy 100%-ban természetes étrendkiegészítő, ami a szervezet számára leginkább hasznosítható formában, kelát-kötésben tartalmazza a vasat)
- Krauterblut (több mindenki számára ismert, kiváló, komplex és szintén 100%-ban természetes vaspótló készítmény)
- Fedon (homeopátiás vaskészítmény, ami nem csak vasat, de annak felszívódását támogató információkat is tartalmaz a legoptimálisabb mennyiségben, sajnos, hazánkban nincs forgalomban)
- Palanel (vörös aszú-esszencia, általában vérképzési zavarokra).

A fent felsorolt élelmiszerek és táplálékkiegészítők egyik legnagyobb előnye, hogy természetes formában tartalmaznak vasat és annak felszívódását támogató egyéb anyagokat, ezért alkalmazásuk gyakorlatilag mellékhatások tekintetében is biztonságos. A gyári/szintetikus vaskészítmények általában a vasnak egy olyan formáját tartalmazzák, aminek az egyébként is gyenge vas-hasznosuláson túl kellemetlen mellékhatásai lehetnek. Ilyen például terhesség alatt a rettegett székrekedés, ami nem csak önmagában kellemetlen. Ahogyan növekszik a magzat, növekszik a vénás kötegekre gyakorolt nyomás mértéke is, ezáltal növekszik az aranyér kialakulásának esélye. Ehhez még egy kis székrekedés (erőlködés), és már nem valószínűsíthető, hanem borítékolt a terhességi aranyér kialakulása. Érdemesebb tehát a természetes vaspótlást választani.

Elkészítem, beszerzem

Ha keverékben szeretnéd a növényi olajakat fogyasztani, örömmel elkészítem Neked a vashiány elleni mixet.
A Humicin csak igen kevés helyen kapható kereskedelmi forgalomban. Az Alternatív Egészség Stúdióban mi forgalmazzuk (fix áras termék), tehát ezt is szívesen beszerzem Neked, ahogyan a Fedon, homeopátiás vaskészítményt vagy a vörös-aszú esszenciát is. A termékek mind bevizsgált, az OÉTI által engedélyezett készítmények.

Elérhetőségem: fuvecske@gmail.com

Jó babavárást és szoptatást!

Szeretettel: Füvecske

2014. május 28., szerda

Az íz a részletekben, a hatás az egészben lakozik


A következő leírásokban a Déjà Vu Világ számára készített teakeverékekből emelek ki egy összetevőt. Azt, amelyik a keveréket a leghatásosabbá, vagy legizgalmasabbá teszi. Nem lesz könnyű dolgom, hiszen teáim hatása az egészben lakozik, mondhatni : szinergisták. A szinergista hatás azt jelenti, hogy együttes hatásuk az emberi szervezetre jelentősebb, mint egyes összetevők hatásai külön-külön. Ettől függetlenül - ahogyan nekünk, embereknek is megvannak az erősségeink, amikben jobbak, kiválóbbak vagyunk társainknál, teakeverékeimnek is van egy vezérvonala, melyhez a többit igazítottam ízben, vagy hatásmechanizmusban. Ettől függetlenül, az egyes összetevők bemutatása számtalan rendszer szerint történhetne. Mindegyikben van például legalább egy olyan összetevő, ami köztudottan halhatatlanná tesz J. Természetesen, előbb-utóbb minden összetevő erényére fény derül!
Lássuk a medvét! Nem, medve nincs egyikben sem J.

Fehér rózsa

Az első kiválasztott összetevő a rózsa. Illatos, színes, hízelgő, szerelmes, édes. Értékes fizikai tulajdonságai ellenére elsősorban íze, és szívet-lelket energiával megtöltő illata és színe miatt esett rá a választásom. Csak azt tudtam, hogy valami élénkítő hatás-mentes, elegáns keveréket szeretnék létrehozni. Azt hiszem, ha ehető gyógynövényről esik szó, a rózsa egyértelműen a legelegánsabb, szimbolikájában a legismertebb, hagyományaiban a legrégibb. Keverékeimben a Rosa centifolia szárított szirmai találhatók. A rózsasziromból készült tea egészségre gyakorolt legfontosabb hatásai a következők:

- stresszoldó, depresszió űző
- antibakteriális
- összehúzó, fertőtlenítő
- arcüregeket kitisztító
- emésztési problémákat oldó (pl. puffadás, székrekedés)
- érfalakat, kapillárisokat erősítő
- elalvást segítő
- menstruációs problémákat és a változókor tüneteit enyhítő
- köhögéscsillapító
- hormonális kiegyensúlyozó
- afrodiziáló.

 Az illóolajat is tartalmazó gyógynövények esetében fontosnak tartom szólni a növényi hatóanyagok rendszeréről. A gyógynövényekben általában 6-8 hatóanyag található különböző mennyiségben, melyek egy természet adta egységben képesek pozitívan befolyásolni az emberi szervezet működését. A hatóanyagok egyike az illóolaj. Az illóolaj azonban eljuttat minket a növény gyógyhatásának legmélyebb rétegeibe és teljesebb és koncentráltabb hatás érhető el terápiájával. A rózsa esetében olyan különleges esszenciáról beszélünk, aminek ára méltán a legmagasabb az illóolajok között. A rózsa termesztésének körülményei is igen nagy körültekintést igényelnek, s bár már egy rózsabokor illata bódító tud lenni, ahhoz, hogy 1kg első osztályú, terápiás tisztaságú illóolajat kaphassunk, egy futballpályányi rózsasziromra van szükség (4-6 tonna). Nem véletlen, hogy a valódi, 100%-os tisztaságú, hígítatlan rózsa illóolajat tartalmazó kozmetikumok a legdrágábbak. A rózsasziromból készült, vagy szirmokat is tartalmazó teakeverékek terápiás használatával hosszabb idő alatt, de hasonló érzelmi, mentális és fizikai javulás érhető el, mint az illóolajéval.

Boogie

A keverék lelke a lapacho fa kérge. Aki még nem hallott róla, nem kóstolta, annak mindenek előtt tisztán kell igyon egy pohárral! Felejthetetlen élmény! Bourbon vaníliás, édeskés, behízelgő ízvilág, egyszerűen szeretni kell! És akkor még nem szóltam utánozhatatlan élettani hatásairól. Az élet fájaként is emlegetett, Dél-Amerikában őshonos növény akár 700 évig is elélhet. A kéreg hatóanyag-tartalma a fa 40 éves korára válik gyógyászati célokra alkalmassá. A modern orvostudomány csak pár évtizede figyelt fel a perui és bolíviai inkák ősi italának kiváló egészségmegőrző és betegségmegelőző hatásaira, melyek a következők:

- gyulladáscsökkentő (komplex, de főként a nyálkahártyák, bélrendszer, bőr)
- ízületi panaszok enyhítése
- daganatgátló hatás (nagyon kis mennyiségben is)
- antibiotikus, antivirális, gombaölő
- fokozza a sejtanyagcserét (méregtelenítő)
- fájdalomcsillapító
- kiválasztást fokozó.

A Brazília nemzeti jelképévé vált lapacho fa kérgéből készült teának igen magas az ásványi anyag és nyomelem tartalma is. Megtalálható benne a kálium, kalcium, magnézium, foszfor, cink, szilícium, mangán, molibdén, réz, vas, nátrium, kobalt, bór, arany, ezüst, stroncium, bárium, jód és nikkel. Mivel egy természetes mikro-makroelem komplex, ezért vérképzési problémák, vagy súlyos betegségből való felépülés esetén is hasznos roboráló szer. Hasznos kiegészítő terápiája lehet a Crohn-betegségnek és az IBS-nek (irritábilis bél szindróma) is.

Pörgettyű

A Pörgettyű esetében a név szentesítette az összetevőket : élénkítő hatású gyógynövények sorakoznak benne. Ezek közül első körben a zöld teát emelném ki és mutatnám be. A teacserje  (Camellia sinensis) erjesztésen át nem esett, gőzöléssel, melegítéssel kezelt leveleiből készül a zöld tea, mely Ázsiából indult világot meghódító útjára. A tea elnevezés is a zöld tea kínai nevéből származik. Attól függően, hogy tengeri, vagy szárazföldi úton érkezett a növény történelmi idők során az egyes birodalmakba, nevezik a növényből készült italt chai-nak (szárazföldi kereskedelem), vagy teának (tengeri út). Élettani hatásai:

- kiváló antioxidáns (a polifenoloknak köszönhetően)
- antidiabetikus hatás
- antibakteriális hatás
- daganatgátló hatás
- anyagcsere problémák
- fertőzésgátló
- fogínybetegségek megelőzése
- szíverősítő
- általános élénkítő
 vizelethajtó, méregtelenítő
- általános immunerősítő, tonizáló.

A zöld tea jelentős vitamin- és ásványi anyag forrás is, bőségesen tartalmaz K-, D-, C- és B-vitaminokat, káliumot, magnéziumot, mangánt és fluoridot. Orvosi kutatások is igazolták, hogy napi fogyasztása jelentősen lecsökkenti a szív- és érrendszeri problémákra való hajlamot, csökkenti a vérnyomást, szabályozza a véráramlást és a koszorúerek áteresztő-képességét.

Ezután a kis ízelítő után bizonyára nagyobb kedvvel nyúl majd mindenki egy pohár finom Füvecske tea után. Hamarosan érkezik a következő bemutató, amiben a Déjà Vu Világ Füvecske teaválogatások három újabb összetevőjének kiváló élettani hatására derül fény.


Figyelem! Bizonyos gyógynövények nagyobb arányban tartalmaznak erős élettani hatással rendelkező hatóanyagokat, pl. alkaloidokat - bódító, fájdalomcsillapító hatás, glikozidokat - erőteljes szívműködés-szabályozó, vízhajtó, ezért háziszerként történő alkalmazásuk kerülendő. A bolti/onlne kiskereskedelmi forgalomban kapható keverékek és monoteák általában nem tartalmaznak ilyen összetevőket, azokhoz főleg gyógyszertárakban lehet kizárólag hozzájutni.

Szeretettel: Füvecske